Kihívás

Informatikai alapokra helyezni, átláthatóvá és nemzetközi környezetben
ellenőrizhetővé tenni a TV premierek menedzselését.


Betekintés

Jellemző módon a televíziós csatornák maunálisan szervezik premierjeiket. Egy egész csapatot alkalmzanak azért, hogy az egyes
műsorokat jelölő kártyákat kézzel átrendezzék egy külön erre a célra fenntartott szobában. A kártyák mozgatásának adminisztrációját
szintén manuálisan végzik az úgynevezett Changebook-ban. A folyamat lépései – így a hibakezelés és a címválasztás is – az adott
csapat szakértelmére van bízva.

A Factory Creative Studio felismerte, hogy a fent említett módszer nem alkalmas és nem elég hatékony egy nagy méretű, nemzetközi
társaság számára.



A megoldás

Éppen ezért a Factory által nyújtott megoldás kidolgozásakor arra törekedtünk, hogy a korábbi manuálisan szervezett premierek Java
architektúrán alapuló, felhasználóbarát drag & drop Adobe AIR felületen, több képernyőn szervezhetők legyenek. A címekhez tartozó
valamennyi műsorinformáció teljesebb eléréshez összekapcsoltuk a WebLogic Server Application-t és az iBroadcast adatbázist.

Az adatok változását ezáltal könnyebb követni az ezeket jelző, mert a szoftverbe beépítettünk egy változásértesítő funkciót Oracle Data
Change Notfication Technology alapokkal. A Java alkalmazás-szerver és a AIR kliens között push és remoting kommunikáció valósul meg.

A legutóbbi fejlesztési periódus során optimalizáltuk a funkciókat. Ennek köszönhetően lényegesen rövidebb a renderidő. Néhány további
szolgáltatást is továbbfejlesztettünk.

 


Eredmény

A korábbi manuális megoldásokat teljesen elektrunikussá tettük, olyan funkcionális extrákkal mint a nagy megjelenítési terület, a célszám
menedzsment (filmek száma) havi csomagonként, a közvetlen hozzáférés a műsorinformációkhoz az adatbázison keresztül, mint például
IMDB, oldalsáv-kezelő, keresés, több csatorna kezelése és tranzakciós naplózási funkciók.